Gyurcsány és egyenes beszéd… Máriám, ne hagyj el!
A szemkilövető habzóborász ezúttal hazafiságáról vallott.
A költő és irodalomtörténész szerint a magyarság léte most is a kultúrán múlik.
„Takaró Mihály volt a Kontextusban Andor Éva vendége. A mások mellett Wass Albert művészetével foglalkozó tudós olyan izgalmas témákról is beszélt a Négyszemköztben, hogy miért vesztettük el Erdélyt. A költő és irodalomtörténész szerint a magyarság léte most is a kultúrán múlik, ezért a nyelvünk, kultúránk megőrzése élet-halál kérdése.
A sokrétű beszélgetésben Bródy János is szóba került, méghozzá azon kijelentése kapcsán, amikor a zenész úgy fogalmazott, hogy a Fidesz ereje a műveletlen emberfőkben rejlik. Azaz azért győzött immár négy alkalommal kétharmados fölénnyel, mert a magyarok ostobák és műveletlenek:
»Azt gondolják, hogy az ő olvasatuk az egyedüli és minden más olvasat ettől primitívebb, reakciósabb, elmaradottabb, satöbbi. Ez egyfajta gondolkodásmód, amit az elitizmus és a gőg táplál. Tehát aki nem úgy gondolja, mint én, az valószínűleg műveletlen. Aki nem úgy látja a világot, valószínűleg azért, mert barbár. […] Erről nekünk nem szabad tudomást venni. Ez meggyengít minket.«”
***
Kapcsolódó vélemény
Wellor ezt az újabb gusztustalanságot nem nézte tétlenül, és ráhúzta a vizes lepedőt Magyar Péterre.
Nyitókép: MTI / Mohai Balázs